A lehetséges legmodernebb pálinkafőzési technológiához egy rendkívül elhivatott főzőmestert tudhat magáénak a kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt., ahol az elmúlt időben a pálinkák az országos pálinka-kiválóságok közé is bekerültek, és a több mint 500 minta közül Gyulán a legmagasabb Champion díjat is elnyerte a főzde. a Kunság-Szesz Zrt. ifjú főzőmesterével Gyurján Attilával (22) beszélgettük.

Pár szóban bemutatná magát

Gyurján Attila 22 éves kiskőrösi lakos vagyok, pálinkafőzéssel foglalkozom, borász technikus vagyok.  A technikusi minősítésem a szakma kiváló tanulója országos versenyen szerzett második helyezésem alapján nyertem el. A szakmai gyakorlatot a térségben lévő szeszfőzdékben szereztem meg, de elmondhatom, hogy a családban is komoly hagyománya volt a pálinkafőzésnek. Magát a pálinkafőzést nagyapám eszközeivel és a szerzett ismereteimmel már 16-17 éves koromban elkezdtem.

A szülei mit szóltak ahhoz, hogy 16 évesen pálinkafőzésbe kezdett?

Édesanyám az elején kicsit ellenezte a dolgot, de az iskola mellett levelezőn elvégeztem a pálinkafőzéshez szükséges tanulmányaim is, így ma a gyümölcspálinka gyártó végzettségem is megvan.

Mikor találkozott a Kunság-Szesz Zrt. pálinkaüzemmel?

Hihetetlennek hangzik, de az újságban olvastam róla, hogy itt egy új pálinkafőző épül. Felkerestem Nagy László tulajdonost és jeleztem neki, hogy lehetőség szerint én szeretnék itt dolgozni.  Ő egy hosszabb állásinterjú után körbevezetett, elbeszélgettünk, és miután már volt egy főzőmester bizalmat kaptam, hogy itt dolgozhassak. Mint segéd kezdtem meg a munkát, de később úgy alakult, hogy ő elment és én léptem a helyére, így tudtam kibontakozni.

Akkor ez a mostani lesz a harmadik szezon, amiben részt vesz?

Igen az első egyfajta teszt szezon volt, amikor pár ezer hektó gyümölccsel tesztelésre került a Hagyó Kft által kifejlesztett technológia. Az első év végtére is azzal telt, hogy összeállt a rendszer, így az utóbbi másfél évben tudunk teljes kapacitással működni.

Most már évente 80.000 hektoliter fok pálinkát készítenek?

Igen, ami 160.000 hektoliter fok 50 %-os pálinkát tesz ki. Ez nagyon jelentős mennyiség, de a hazai fogyasztásnak egy kis része. Ez mindenkit meglep még engem is, amikor a 100 hektoliteres pálinkatartályba belenézek, rendre az jut eszembe, hogy ugyan hány felespohárnyi pálinkát látok magam előtt.

Mit szólnak az ismerősei, hogy ilyen fiatalon pálinkafőző mester?

Miután már fiatalabb koromban is a pálinkafőzés volt a hobbim, megszokták. Megjegyzem, hogy itt Kiskőrösön azért nem annyira kirívó az, ha valaki szeret pálinkát főzni, talán az elhivatottságom azért nem mindennapi. Azt pedig, hogy ez a mester jelző mikortól használható nem is tudom igazán, mert arra, mint például a fodrászoknál, ahol mestervizsgát lehet tenni, nálunk nincs mód. Bár főzőmesterek végzik azt a munkát, amit én végzek a Kunság-Szesz Zrt-nél, de én nem hívnám magam mesternek, hiszen ott vannak, akik már évtizedek óta a szakmában vannak és nagy dolgokat vittek véghez.

Akkor mivel magyarázza, hogy a gyulai pálinkaversenyen az ön közreműködésében készült pálinka champion díjat nyert el, több mint 500 minta közül?

Én abban látom ennek a magyarázatát, hogy onnantól kezdve, amikor megkapjuk a gyümölcsöt – ez esetben a Lepotica szilva volt -, már benne van az orromban, a számban, hogy mit akarok tőle. Ennél én azt szerettem volna, hogy ez a lepoticás fajta jelleg jöjjön ki és ne az a lekvár íz és illat, amit általában készítenek belőle. Aki ismeri a lepotica szilvát az tudja, hogy milyen ízű és illatú a gyümölcs.

22 évesen honnan sikerült ezeket az illatokat felismernie?

Ehhez segített a borászképzés, hiszen ott is a különböző hibákat felismertetik, és ez így van a pálinkánál is. Ha egy illatot egyszer megérzünk, azt megjegyezzük.

Mi a véleménye arról, hogy ilyen szép mennyiségű díjat nyert el a Kunság-Szesz Zrt. az Mátyás pálinkáival az elmúlt időben?

Az elért eredményeikre nagyon büszkék vagyunk, mégis az egyik legszebb eredményünk, a Pálinka Nemzeti Tanács  által rendezett Országos Pálinka Verseny 2014, ahol a Mátyás szőlőpálinkánkkal aranyérmet érdemeltünk ki.

Az igazság az, hogy az elmúlt évben rendkívül intenzív munkavégzés folyt nálunk és az idén bízom benne, hogy egy kicsit többet tudok törődni egy-egy tétellel, mert akárhogyan is, de én érzem a díjak ellenére is, hogy az elmúlt évben nem tettem magam oda amennyire szerettem volna. Az idén többre számítok magamtól, mert érzem, hogy többre vagyok képes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A webhely megtekintéséhez 18 évesnek kell lennie.

Kérjük, adja meg az életkorát

- -